Lassan több leszek, mint a múltam.
Mint minden árnyék, ami valaha is voltam.
Mikor szerettem volna, hogy játsszunk.
Mikor mégis egyedül játszottam.
Mikor elfelejtettem mindent, amiről addig álmodtam.
Mikor elvágtam a kezed, s az vérezni kezdett.
Mikor rám néztél némán, s én kinevettelek. 

Ez másféle láz. Ilyen még sose volt.
Most a hideg ráz, a földön fekszem,
mint egy többnapos holt.

A jövőt elnyelte egy béka,
tegnap este láttam.
Lenyelte, magába zárta.
Hagytuk elveszni.
Keresheted, de sok van.
Minden hiába.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.