Ő tipikusan az a valaki, akinek nincs arca. Hiába keresed - mert hirtelen nem emlékszel... Túl régen láttad, és róla nincsen kép a keresőben. Pedig végül is híres, és olvasod. Ugyan a hírnév, mint minden más, ugyanúgy relatív, sőt, ha lehet mondani, még rosszabb. De tudod a nevét, csak archoz kötni nem... Úgy negyvennek saccolod, emlékeid alapján - azt gondolod sok mindent látott már - a stílusa is ilyet sejtet. De aztán rájössz, hogy a te stílusodban is ott van úgy plusz ötév, amit néha tagadnál, de homlokodon viseled jegyként két éve, amikor először találtad meg a hangod, ha csak kicsit is.
Néhány év múlva nem emlékszel már tisztán a nevére. A könyvet visszaadtad a tulajdonosának rég. Csak azt tudod, hogy szeretted - pedig már a történetre sem emlékszel. Ha jól tippeltél, lassan közeledik az ötvenhez. Ha még él. Ha már a neve sincs meg keresni sem tudod. Aztán szembejön veled egy szórólapon a neve. És rögtön több leszel, mert már arca is van.  Az az arc, amit már tényleg elfelejtettél.
Mintha fiatalabbnak tűnne... Vagy csak most könnyebb az élete. Elmész meghallgatni. Stílust váltott, de te mégsem csalódsz benne...

Valószinűleg ezért szereted.
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.