Aludni kéne, mindegy hol,
Bárpultnál, vagy egy kocsi
hátsó ülésén, a földön,
egy padon, öledbe hajtott fejjel
Bárhol, csak nem ágyban,
nem melletted,
a tudattal, hogy ha alszom,
nem vagyok érdekes.

Aludni kéne, de álmodni nem.
vagy mégis, de másnap
nem emlékezni semmire.
Egy szökőkúton mennénk át
álmomban.
Mint részegen, amit megteszel,
csakúgy.

De én száraz maradok.

Te reggel elmesélnéd,
hogy egy szökőkútról
álmodtam,
Te vizes lennél, mert
tényleg át mentél rajta,
hajnalban.

Míg én csak álmodtam.

Arról is kéne, hogy
megkapom azt a babát.
Amiről gyerekkoromban gyakran
álmodtam.
Végül nem vették meg.
Túl ócska, vagy drága volt,
már nem emlékszem.

Aludni kéne, a villamoson,
nem törődve
kivillanó dekoltázzsal,
vagy kioldódott
cipőfűzővel.
Nem törődve azzal,
hogy megnéznek.

Azzal, hogy ébredéskor felbuksz.

Akkor majd sajnálnak, vagy
kinevetnek.
De nem érezni semmit.
Csak megosztó lenni.
Tudva jól, hogy a többség
nevet.
De meglátni, hármak szemében
a sajnálatot.

Aludni kéne, mélyen.
Átaludni a nappalokat,
és az éjszakákat.
Álmomban mindent feledni.
Álmomban sokat nevetni,
hogy ébredéskor fájjon a hasam.

de nem emlékezni semmire,
csak a nevetésre...
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.