merülés.
2010.06.23. 14:31
Már nem alszol.
Magadra ébredtél, magatehetetlenül, ebben az önző világban, mely magadra hagyott téged, hiába könyörögtél, hiába kérted.
Hogy legyen veled. Máskor, meg, hogy legyen vége a kínnak.
Aztán vége lett. S hiányzik már neked, te mazoista, te egyetlen, te önző. Magányodból, most újra kellene ő.
Osotrozod magad. Szétnézel, figyelsz. Neked mindig van valami. Valami bajod. Alapból már velem is. Meg mindennel, és a semmivel.
Neked már nem kell más. Csak a kín. A bánat. Mert akkor magadra figyelhetsz. Feláldozod magad. Ez bárhogy is fáj majd.
Magadra ébredtél. Tudatodra. Már tudod mi kell.
De nem tudod hol van, hogyan érhetnéd el, merre kell indulnod, miért, mikor, s hogy meddig menj, hogy megtaláld a holtat.
Akkor majd újra nézheted a Holdat. Mellőle, vele, a belőled áradó fájdalommal. A világ ellen a világgal, túláradó magányban.
Önzőn, egyedül. Szerelmesen.
(egyre mélyebbre)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
