na, most már tényleg vagyok, teljes odafigyeléssel (és enyhe agyrázkódással).
Strasbourg még mindig valami nagyon jó hely, szeretem, még ha nem is egyszerű emlékeket hoz elő.

vannak jó dolgok, például sikerült túllépni az André Kertész pályázatos dolog utáni tökéletes ürességen amit éreztem, helyette jött valami másféle üresség, amit betöltött egy rakás régi szép(és felejteni vágyott) emlék, ami helyén most semmi sincs, mert tényleg nagyon fáj a fejem, és néha még szédüléshatáron mozgok.

A Túlságosan zajos magányt olvasom, Hrabaltól, meg közben állandóan mindent.

Jövőre (április vagy június) két verssel megjelenek a Műútba - boldogságos a dolog - várom már félve, és kíváncsian. A kötetes régi pályázatról semmi hír, lehet velem szurkolni, hogy ne jöjjön össze, mert nincs itt az ideje.

Egyébként mennem kell pakolni. Megint szeged. félnapokra hazajönni néha értelmetlennek tűnik, mégis... 

szóval mondhatni boldogság van. 

keresek valamit itt a gépben, és közben pilinszky szól (jutub. fotel. ajánlom.) mintha a fejemben. ritka tökéletesérzésű pillanat, pedig oda se figyelek.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.