a nem tudom mit tegyek már ismerős kérdése visszhangzik a fejemben. sötét van, világít a gép, világít egy gyertya, vizes a párna, mondanám, hogy nem hiszek de az arc meg van. előttem újra és újra.
ha ezt játszuk, hát legyünk őszinték.
eszembe jutott, ahogy a koporsóra dobták a sakkbábut, a sípot, a szívet és a töltényeket, és meddig tarthat még ez az egész kérdezném, és nem érted meg mi bajom. gyűlölöm ezt. sértődj még. kérlek.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.