A kimondatlan dolgokra szánt időt
régi történetekkel töltöttük ki,
üres szavakkal díszítettük fel a szobát,
amik még ma is belengik,
még úgy is, hogy nem vagy itt.
Mióta nem hiányzol,
unalmasabbá vált az életem.
Napirendemből hiányzik a sírás,
az emberek már nem aggódnak értem,
jóval kevesebb festéket használok,
már nem költök szemcseppre...
Régen mindenhol te fizettél,
de rájöttem,
sokkal olcsóbb nélküled.
Ülök a szobában, és figyelem,
közös szavaink halálát.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.