Apró cetlikre írtam a neveket,
amiket régen felejteni vágytam,
s azt hittem, könnyen eltűnnek
- ha megfakulnak a mosásban -
Anyám még ki is vasalta.
Egyenes volt minden papír, és üres.
Bennem mégis ott kiáltott minden név,
s ha rád nézek, a homolkodról világít, és éget.
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.