Zsebre tesszük a szívünk,
és úgy megyünk el innen,
valahova, ahol talán majd,
újra elővesszük.

Ott kezdünk
majd vele valamit.
Szükség lehet még rá.

De addig jól bezárjuk,
rágombolunk mindent,
s kicsit el is felejtjük,
hogy nekünk van.

Hogy valaha volt.
Értünk, érted.
Az enyém csak érted volt,
aztán inkább elgomboltam.

Mikor neked már
nem kellett.
Rázártam jól mindent,
s azt hiszem...

még így is elhagytam valahol útközben.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.