"Volt már jobb. Vagy lesz. És kit érdekel bármilyen
ünnep. Bármilyen száj. Én is felejtelek, de tudom minden
fal mögött te vagy. Hogy arcot kéne mosnom. A tiédet.
Csak süt a nap, vakít, üldögélek. Semmit sem értek.
Mint aki tenger mellett alszik el, és egy sólepárló
mellett ébred."   /Simon Márton: Dal helyett/

Egyszer. Tamástól olvastam valamit, ami nagyon megmaradt.
"Repülni kéne mint a köd fehéren" nem emlékszem már a sortörésre. azt hiszem a kéne után volt. meg  a köd után is. mindegy.
Most is, repülni kéne. Vakított a nap az előbb. Igazából nem változtatott már semmin. Ez már nem változik. Hónapokig nézhetem, a falat, az eget, a csillagokat, a napot, vakulhatok, nevethetek sírhatok, de nem tudok változtatni rajta.
ez most ilyen. igazán irónikus az egész. sőt. már nem is tudom. semmi sem változott. csak mi. azt hiszem. De ez sem rossz. Egyszerűen csak. Könnyebb volna. De talán igaz se lenne.

volt már jobb. vagy lesz. 
Az a baj, hogy én is el fogom felejteni. legalább a felét. Már most sem emlékszem mindenre. valahol a tudatomba égett, mélyen, vagy talán a lelkembe. de csak néha bukkan elő. egyébként hallgat. hírt sem ad magáról a szép.

A saját arcom kéne megmosni. Hogy végre felébredjek. de ahhoz pofon is kéne. hogy ne lebegjek. inkább, hogy elrepüljek.

mindent értek. csak magamat nem.

A hangulat tökéletesen találó. Dal helyett.

életigenlő szám, vagy eltalált állat...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.