Te vagy valaki, míg én semmivé váltan ülök a kövön. Te tartasz valahova, én meg a nyomodba se’ érek. Te mindig végig hallgatsz, mikor az álmaimról mesélek… még nincs vége. de ennyivel jövök. hogy a fél, akkorit felrakjam.

Vonatos...Néha, mikor tipikusan senkinek érzem magam, szembejön velem a kaller, és kéri a bérletem, én meg mutatom. Lecsekkolja a diákom, aztán engedéllyel tovább utazom. De a vonaton minden más. A jegy mellé nyújtom a magyar igazolványom, amitől rögtön valaki leszek, legalább…

Az orrod környéke még fehér volt a tegnap esti álomportól, ami annyira kellett neked, mert te művész vagy. Először felpörögtél, majd úgy kellett, hogy hazavonszoljalak, mint tizenéves kamaszt első részegségekor. Rögtön kidőltél. Ruhástul. Mikor melléd feküdtem utolsó…

Nem tudom, hogy lehettél képes erre. Hogy befejezd. Hogy pontot tegyél a végére. Semmi jogod nem volt hozzá. Vagy, ha jogod volt is. Nem tudom felfogni… Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy megtetted. Anélkül, hogy átgondoltad volna. Vagy talán milliószor átgondoltad… De nem…